Rövidnek tűnő, mindjárt 4 éves pályafutásom alatt itt a Rónában sok mindent megtanultam magamról. Többek között azt, hogy a már gyerekkoromban sokat emlegetett mondat, miszerint „Teher alatt nő a pálma” – tényleg igaz rám. Hogy én akkor érzem jól magam, ha ki sem látszom a munkából és programot program hátára szervezek, csakhogy véletlenül se unatkozzon a világ körülöttem. Azt hiszem, azt is állíthatom, hogy a Rónát már teljesen magamra formáltam. Vagy inkább egymásra formálódtunk. Mint valami szerelmes pár, akik idővel hasonlítani kezdenek egymásra… Hiszen, nem titok, a Róna csendben, üresen, hangzavar és zsongás nélkül egy pillanat alatt bánatossá válik és ezt a szomorúságot mindenféle fedetlenség nélkül ontják magukból a falak.

Áprilisban minden egyes hétvégén volt, hogy több rendezvény is összejött. Nemhogy szabadságra, de még pihenőnapra se jutott idő. A nappalokat átrohantam, az éjszakákat pedig forgolódva, gondolkodva és kattogva töltöttem... Április végéhez közeledve tudtam, hogy a Róna is és én is bajban leszünk, ugyanis elfogynak a betervezett programok. Rettenetesen féltem, szinte pánikszerűen tört rám az érzés, hogy egy nap felébredek május derekán és nem jut eszembe semmi új, semmi megvalósítható, semmi, amire azt tudnám mondani, hogy a Róna ÉL. Talán már egy kicsit temettem is mind a kettőnket, mikor egy hétköznap este, mikor már mindenki hazaindult a Rónából és csak kettesben maradtam a falakkal, villámcsapásként villant be a gondolat, miszerint „kellene egy nap, ami csak rólunk szól”. A Rónáról és az idejárókról - ahol nincsenek nagy giccses jelenetek, nincsenek felszínes pillanatok. Azt éreztem, kellene egy nap, ami éppen olyan, mint amilyenek „MI” vagyunk! Egy családias, nem túl nagy még hatalmas pörgéssel járó rendezvény, aminek zsibongását hónapokig ontják még magukból a falak. Így született meg először csak a gondolataimban, 2023. június 10-én pedig teljes valójában az I. Róna nap!

Bár a Róna egész évben sok-sok programmal, foglalkozással és sok-sok szeretettel várja látogatóit, ez a nap őszinte tisztasággal csak a Rónáról és a Róna szeretetében élőkről szólt. Sok-sok sporttal, (a Róna falain belül fellelhető foglalkozások bemutató órával) az Adventista Gyülekezetnek köszönhetően, a sport mellé az egészséges életmódhoz kapcsolódó ételek kóstolásával és egy fantasztikus Egészségbusz, ingyenes méréseivel vártuk a hozzánk ellátogatókat. A gyermekeknek egész nap kézműves foglalkozással, arcfestéssel és csillámtetkóval kedveskedtek az Adventista fiatalok, a mozgássérült parkolóban pedig a Polgárőrség részéről Südi Amália és Südi Tamás egy biciklis pálya építésével tanították és oktatták a kis lurkókat a biztonságos közlekedés szabályainak elsajátítására. Az udvaron, egészen a színpadig helyi és környékbeli kézműves árusok mutatták és kínálták portékáikat, amelyek minden alkalommal üde színfoltjai a rendezvényeinknek. S ha már a Róna egyik kedvenc korosztálya a gyerkőcök, a kézműves sátor és a biciklis pálya mellett egész napos ugrálóvár is várta a srácokat. Az egész napos, fantasztikus hangulat aláfestő zenéjét Bori Robinak ezúton is ismételten és örökké köszönöm!

Bár az időjárás – mondhatjuk – nem volt túl kegyes hozzánk, azt gondolom ez a nap éppen olyan volt, amilyennek lennie kellett. Amikor eleredt az eső, hatalmas spontaneitással az udvart a hátunk mögött hagyva a Róna falain belül találtuk meg számításainkat. Egy pillanat alatt telt meg zsúfolásig a könyvtár, és a cseppet sem ijedt csapat mindenféle körülményeskedés nélkül, a világ legtermészetesebb dolgaként bevackolódva kezdte meg KönyvtárMozis élményét. Volt aki társasozott az aulában vagy épp a nagyteremben felszerelt darts táblákat próbálta ki. Egy volt a lényeg, hogy a Róna élt! S ahogy újra kisütött nap, ismét birtokba vettük az udvart is. Felszáradt a bicós pálya, csúszkáló popsik törölték fel az ugrálóvár csúszdáját, és hangos kacagásokkal telt meg ismét a Róna minden szeglete. Délután - bár nem hosszú időre, de - a színpadot is elfoglaltuk és az alig 3 hónapja próbáló mazsorett csoport is bemutatta fantasztikus tudását, míg a nagyteremben az Így Tedd Rá! néptáncosai mutatták meg nyílt óra keretein belül, miért is szeretnek a Rónába járni. Az este közeledtével nagy dilemma kerekedett, ugyanis a színpadra szánt Zumbisták a már megszokott Ütő Endre nagyterembe vágytak.

Szerencsére a spontaneitás itt sem hagyott el bennünket, és egy helycserés támadással az udvari nagyszínpadot a TSM tornások foglalták el. Már csak egy táncház és egy fantasztikus jazz-koncert várt bennünket, amikor hatalmas fekete felhő kúszott a fejünk fölé. S bár nem vagyok annyira biztonsági játékos, ebben az esetben mégis úgy döntöttem: „AZONNAL MENJÜNK BE!”

„Mint egy nagy család” – rohantunk és mentettük a menthetőt az udvarról. Miután gyermek és felnőtt egyaránt nem volt rest székeket és asztalokat, játékokat és mindenfélét pakolni, az udvar az ég leszakadása előtt pár másodperccel üressé vált, és a jó hangulatú este a falakon belül folytatódott.

Azt hiszem, ekkor már éreztem, hogy nincs mitől félnem. Nincs kinek megfelelnem és nincs olyan ember, aki ha azért jött el erre az eseményre, mert szereti a Rónát, az ne érezte volna jól magát. Az aula a Táncház és az Organ Station zenekar kezdése előtt katasztrófaövezetté vált. Székek és már-már vízcseppes asztalok hevertek szerteszét. Saras lábnyomok díszítették a padlót, gyerekek játszottak a gyereksarokban, széktornyokon ültek a felnőttek, labdák gurultak a folyosón a bemenekített hangtechnika mellett. Az aula közepén, egy pillanatra megállva a fáradt, de „megmenekültünk” érzéssel megtöltött tekinteteken végignézve egyetlen gondolat járt a fejemben… „Itthon vagyok!”
Sok mindent mesélhetnék még erről a napról… A boldog gyermekkacagásokat. A szülők felszabadult és nyugodt pillanatait, ahogy érződött rajtuk, hogy ez nem az a hely, ahol gyerkőceik minden mozdulatát figyelniük kell. Itt szabadon szaladgálhattak, játszhattak, sikongathattak, bandázhattak anélkül, hogy baj érte volna őket. Ugyanis a Róna az az épület, ahová hazajárnak az emberek.

Köszönjük Róna, hogy vagy nekünk!

Fülöp-Weigler Bettina Anna